Kedves, Harry

Páros: Harry/Draco viszont az egész plátói

Korhatár: Nincs
Megjegyzés: Eltér az eredeti történettől, Draco-nak merőben más a személyisége és az események sem valószínű, hogy megtörténtek az eredeti történetben.
Tartalom: Draco a háború előtt egy utolsó levéllel meggyónja szíve legféltettebb titkait.
-

Kedves, Harry!

Te és én találkozásunk első pillanatától fogva nem csak csupán két ellentétes értékeket valló fél voltunk, hanem egy érem két oldala. Egy domináns személy álarca mögé bújt bizonytalan lélek voltam. Apám világszemlélete mélyen belém plántálódott. Mi tiszta aranyvérű mágusok felsőbbrendű hatalommal bírunk s mindenki más felett állunk. Egy igaz urunk van s az nem Dumbledore, nem Caramel vagy bármely más minisztériumi felsőbb vezető, hanem a Sötét Nagyúr. Tudod, itt ülök a Malfoy kúria eldugott alagsori zugába s hosszú idő óta először elmosolyodtam. Elmosolyodtam, mert eszembe szökött, hogy te milyen bátor, igazságos és jó vagy. Bátor, mert a félelemmel szembe nézve képes vagy harcolni a jóért. Cselekszel ott, ahol más lépni nem mer. Kimondod, melyre más gondolni is csak félve gondol. Kimondod a Nagyúr nevét, azt a nevet, melytől mágusok százezrei rettegnek, cseppnyi félelem nélkül s buzdítasz másokat, hogy álljanak ki, harcoljanak. Igazságos vagy, mert a szíved is az. A szíved, mely a barátaidért, szeretteid aprócska köréért ver. Kiállsz az elnyomottakért, szembeszállsz a rosszal, a gonosszal, pálcát emelsz szemrebbenés nélkül ott, ahol más jobbára menekülne. Annyira jó vagy, hogy jóságod szavakba önteni lehetetlen.

Én mindeközben gyarló vagyok. Gyönge. Nem, nem fizikailag. A testem edzett, noha napokig egy falat sem csúszik le torkomon. A lelkem gyönge. Talán már lelkem is semmivé foszlott. Lélektelen kút szívem. Az a szív, mely csak érted dobogott találkozásunk első pillanatától kezdve, már kezd elhalni. Jól tudom szavaim hiteltelenül csengenek, a tömérdek gúnyolódás, megvetés, megalázás és árulás után, de Harry, bár tudnád milyen ember vagyok valójában! 'Ó, Harry, bár tudnád! Ugyan nem mentség, soha nem is lesz cselekedeteimre mentség, viszont sok mindent megmagyaráz az az apai minta, melyben felnőttem. Az apám soha nem volt jó ember. Keményen kellett küzdenem az elismeréséért. Nap, mint nap bizonyítanom kellett. Bizonyítanom, hogy jobb vagyok nálad. Te oly tökéletes voltál, Harry. Mindenki kedvence, mindenki szeme fénye, a Kis Túlélő, a Kiválasztott. Igazságtalan voltam veled és a barátaiddal. Bevallom féltékeny voltam, irigy és miután folyton folyvást hozzád hasonlítottak bűnbak lettél a szemembe, akit hibáztathatok. Jól emlékszem a Roxfortba töltött első napra. Emlékszem mennyire szerettem volna összebarátkozni azzal a Harry Potter-rel, akiről mindenki susmorgott és akitől nagy csodákat vártak a felnőttek. Emlékszem arra a lépcső tetején megtörtént beszélgetésre és arra, hogy teljes mellszélességgel kiálltál a barátodért. Talán aznap pecsételődött meg végleg a sorsunk. Mindig is szerettelek volna teljes szívemből utálni, ezért is voltam egy felfuvalkodott hólyag. Irigyeltem a barátságotokat. Irigyeltem Ront, amiért, noha szegények, akárcsak a templom egere mégis egy szerető, törődő, értékes családba nevelkedhetett. Irigyeltem Hermionét az elképesztő eszéért, erős jelleméért és kitartó munkájáért. És irigyeltelek téged a hatalmas szívedért. 'Ó, Harry, bárcsak értenéd, mennyi mindent jelentesz számomra! Gyerekként esténként egyetlen társaságom volt s az is a házimanónk, Dobby volt. Dobbyval történeteket találtunk ki, meséket mondtunk egymásnak és számtalan alkalommal megosztottam vele az apától hallott titkokat, melyek rólad szóltak. Ugyan Dobby soha nem árulta el senkinek, de másodikban tőlem hallotta, hogy veszély közeleg s miattam akart megmenteni téged. Ezen a ponton valószínűleg megfordul a fejedben a miért kérdés. Miért akartalak megmenteni? Miért osztottam meg egy szolgával minden titkot? A válasz egyszerű, a mögöttes tartalom terhe súlyos s zavaros. Talán már akkor is szerettelek. És ha soha nem gyűlöltelek, miért nem szakítottam meg a kapcsolatot családommal? 'Ó, Harry, bárcsak tudnád hányszor akartam segítségedért esedezni, hogy megszabaduljak a vállamat nyomó terhektől! Bárcsak álltak volna mellettem is olyan támogató, igaz barátok, mint akik melletted is álltak. Ha már megvallom szívem nyomta összes titkom, be kell valljak még valamit. Edevis tükrével annakidején nem csak te találkoztál, hanem én is. Még azelőtt, hogy Dumbledor áthelyeztette volna máshova. Én a tükörbe téged láttalak, ahogy boldogságtól csillogó szemmel átkaroltál s Ront meg Hermionét, akik támogatóan mellém álltak. 'Hát most már tisztában vagy szívem legféltettebb titkával. Évekig küzdöttem azért, hogy soha senki ne fedje fel titkom. Hogy senki ne ismerjen annyira, hogy valóban tisztában legyenek azzal, hogy ki is vagyok. Hogy miért voltam mindig is egy utolsó szemét? Mert azt könnyebb volt megjátszani. Egy ízig-vérig Mardekáros soha nem mutatja meg a sebezhető oldalát. Soha nem érzelmes, nem gondol másokra és nem gyönge. Tiniként, főleg amikor kirajzolódott bennem, hogy vonzódom hozzád, könnyebb volt még jobban megutáltatni magam veled, mint szerelmet vallani. Bár be kell vallanom egy-két alkalommal valóban jót derültem egy-egy csíny után.

Majd minden oly hirtelen s drasztikus változásba lépett. Talán már te is rég tisztában vagy vele, hogy még nyár végén megkaptam a Sötét Jegyet. Volt-e választási lehetőségem? Nem. Tudom, te biztos utolsó leheletedig küzdöttél volna, de én nem tehettem. Nem tehettem és nem is tudtam. Ha én elszöktem volna apát és anyát hurcolja meg a Nagyúr, majd megkerestet és kínok közt kivégeztet. Apámat nem féltettem volna, valahol tudom, hogy megkapta volna a maga jussát, de anyám nem tehet semmiről. Őt védtem. Talán ez is csak önmagam ámítása. Élni akartam. Hogy miért? Magam sem tudom. Hogy a jelenlegi élet jobb-e a halálnál? Attól tartok nem. Tudod lehet csak képzelődöm, sőt több, mint valószínű, viszont sokszor úgy érzem mintha a Sötét Nagyúr a szertartás napjától fogva belülről emésztene. Gyakran riadok fel az éjszaka közepén arra, mintha a karomon lévő Sötét Jegy mozogna, lüktetne. Bevallom próbáltam eltüntetni. Varázs s mugli módszerekkel egyaránt. A Jegy sértetlenül ékeskedik. Volt olyan éjszaka, amikor a saját körmömmel próbáltam levakarni magamról. Tudnod kell! Tudnod kell, hogy értsd, nem az vagyok, akinek hiszel! Igen, rossz ember vagyok. Gyarló. Mocskos és gőgös. Ugyanakkor az irántad érzett hűség, szeretet és vágyakozás a szívem mélyén sose hunyt ki. Melletted szeretnék harcolni. Vállt vállra vetve, kivont pálcával legyőzni az elnyomót. Bárcsak tudnád, éreznéd és értenéd miért nem lehet.

S végül szeretnék bocsánatot kérni. Egy Malfoy sosem kér elnézést, viszont én most meg szeretném tenni. Sajnálom a sok nyomorúságos évet, melyet nekem köszönhettetek. Sajnálok minden ocsmány szót, minden sértést, minden megalázó pillanatot, melyet én okoztam. Sajnálom, hogy ezen érzelmeimet nem fejthetem ki személyesen. Hogy nem könyöröghetek térden csúszva bocsánatodért. Sajnálom, hogy soha nem vallottam be az irántad érzett elsöprő szerelmet. Sajnálom az összes téged ért veszteséget, egyet sem érdemeltél meg. Jó ember vagy. Sajnálom, hogy külön oldalon kell harcolnunk, viszont nem sajnálnék meghalni a te pálcád által.

Talán egy másik történetben, egy másik életben barátok vagyunk. Talán fülig szerelmesek. Talán mindketten jók.
Őszintén hiszem, hogy te fogsz győzedelmeskedni.

D.