Így is szeretsz?

Páros: Draco/Ron 
Korhatár: Nincs szerintem 
Tartalom: Első randi + irritáló tényezők a másik személyében = boldog párkapcsolat?  
Megjegyzés: Ugyan ez szó szerint nincs benne a történetben, de a két főszereplőt egy harmadik személy mutatta be egymásnak és így találkoztak egy randevú keretében.  
Megjegyzés 2: A történet nem a varázsvilágban játszódik és tudom, hogy furcsa párosítás, de higgyétek el, jó kis történet kerekedett a végére. 

____  

 

 

 

Draco keserédesen kortyolgatta vörösborát. Bort, mert ez az ital volt az, ami tökéletesen kihangsúlyozta a steak ízét. Randipartnere ennek ellenére egy korsó sört rendelt magának az ételhez és úgy nyelte akárcsak a vizet. Draco megborzongott. Elsősorban azért, mert elborzasztotta, hogy a férfi képes volt egy kiváló steaket elpazarolni, másodsorban azért, mert úgy habzsolt és ivott, mintha nem lenne holnap. Nem élvezte ki az ízeket, nem ízlelte sem az italt, sem az ételt, hanem csak nyelte. Meg kell hagyni jóízűen falatozott. A modora is hagyott némi kívánnivalót maga után. Úgy evett, mint egy malac. Nem étkezett, hanem tömte a fejét és mindemellett teli szájjal beszélt. Beszélt? Inkább fecsegett minden létező témáról. Csapongott egyik dologról a másikra. Draco-nak, ha akart volna, sem lett volna esélye kifejteni a véleményét. Már pedig lett volna pár megjegyzése.  

 

— … és borzalmas randipartner vagyok. - elhaltan jegyezte meg egyfajta zárógondolatként a családja bemutatását követően. Draco végigvezette rajta szürkéskék szempárját. A férfi a modora ellenére egész jól öltözött volt, élére vasalt fehér inget viselt hozzá illő egészen mély sötétkék vászonnadrággal. Noha Draco még így is kiszúrt egy régebbi sárgás foltot a férfi inge ujjánál, amikor bemutatkozásnál kezet fogtak. Vörös enyhén hullámos haja zabolátlanul nyújtózott mindenfelé, egy-két tincs mozgás közben még a szemébe is belelógott. És hol sűrűbben, hol elvétve, de összességében mindenhol szeplők tarkították feje búbjától, egészen kézfejéig. Energikusnak és élettel telinek tűnt, pontosan olyannak, amilyennek egy testnevelés tanárt el tudott képzelni.  

 

— Azt nem mondanám. Volt már sokkal rosszabb ismerkedésem is. - mondta végül hosszas feszültségtől csordult perccel később. Ron nyekkent egyet, majd idegesen dobolni kezdett a bíborvörös terítőn.  

 

— De volt már sokkal jobb is. -  a férfi teste megfeszült. Nyugtalanul cikázott szeme mindenfelé. Bárhová máshová, csak ne kelljen a tejfölszőke szemébe néznie. 

  

— Mondhatjuk. - Draco megeresztett egy mosolyt. Meglehetősen szórakoztató jelenség volt a végletekig feszíteni a húrt. Meglepetten konstatálta, hogy élvezi kínozni a másik felet. Élvezte, ahogy a kétségek közt hánykódva mereng.  

 

— Én… - megköszörülte torkát — Én akkor kikérem a számlát. Nem kell vesződnöd vele, a vendégem voltál. Kárpótlás a szar randiért. Sajnálom, hogy csalódnod kellett. - elkezdett mozgolódni, zsebében tárcája után tapogatózott. Draco elégedetten mégis megilletődötten figyelte, ahogy a férfi szinte felrobbant. Arca kipirult a méregtől, szeme csillogott a csalódottságtól és a megbántottságtól. Pokolian vonzó volt az az erőtől duzzadó kisugárzása. El tudta képzelni, ahogy ilyen hangnemben teremti le diákjait is.  

 

— Azt egy szóval sem mondtam, hogy csalódtam volna. Sőt tetszel. - Draco egyenes ember volt és mélyen legbelül érezte, hogy ha hagyja elmenni partnerét, az lenne élete legostobább döntése. Ron elképedve huppant vissza kipárnázott székre.  

 

— Tetszem? De hát végig úgy néztél rám, mint egy véres rongyra. Azt hittem gyűlölsz. - nyekeregte mélységesen zavartan.  

 

— Nézd, Ronald. Én egy egyenes, szókimondó ember vagyok. Igen, rettenetesen irritál a kulturálatlan étkezésed. Az ahogy csámcsogsz, teli szájjal beszélsz. Az ahogy nem tudsz két másodpercre sem egyhelyben, nyugodtan ülni. Az, hogy rettentően sokat gesztikulálsz és ahogy hangosan fecsegsz szó szerint mindenről. - Ron összehúzta magát. Soha egy randipartnere sem jegyezte meg ilyen nyíltan a problémáit, noha valahol mindet zavarta viselkedése. Hosszú távon egy ember sem maradt mellette, mert mind túl soknak tartották. — Viszont vonzó vagy. Energikus és tiszta. - Draco-nak valóban sok volt a másik sokszor bárdolatlan viselkedése és ‘isten lássa lelkét, ha Ron ápolatlan lett volna, koszosak lettek volna a körmei és sárgák a fogai, biztos azon nyomban kifordult volna az étteremből. Viszont a férfi vonzó volt. Barna szempárja a csokoládéra emlékeztette, zabolátlan hajába legszívesebben beletúrt volna s szeplőit egyesével végig csókolta volna.  

 

— Tiszta… - kissé értetlenül fürkészte a másikat. 

 

— Igen tiszta. Ápolt, ha úgy jobban hangzik. - ivott egy korty bort, mielőtt folytatta volna — A félreértés elkerülése végett, nálam ez bóknak számít. Én odafigyelek a rendre. Szeretem a tisztaságot maga körül és természetesen a higiéniát. Lehetsz te sok, lehetsz hangos, vagy akár teli szájjal beszélő is, azt hiszem meg tudok vele birkózni, viszont az ápolatlansággal soha. Igényes vagyok magamra és a környezetemre, és elvárom, hogy a párom is az legyen. - nem véletlenül volt jelenleg egyedülálló. Draco szinte már pedánsan figyelmet fordított a tisztaságra. Ha főzött minden fázis elvégezte után elmosta fertőtlenítős mosogatószerrel az eszközöket. Nem bedobta a mosogatógépbe, hogy amikor megtelik majd bekapcsolja, mint volt párja Astoria. Ő képtelen volt addig állni hagyni a mosatlant. Sőt még az aznapi ruháit is gondosan levette magáról a bejárati ajtó közvetlen közelében lévő fürdőszobába, nehogy valamiféle baktériumot hazahozzon. Napi rendszerességgel porszívózott és heti rendszerességgel végzett nagytakarítást. Addig nem hagyta el az otthonát, amíg nem gondolta úgy, hogy tökéletes tisztaság uralja lakását. Természetesen a rend minden párkapcsolatánál felborult és olyan mélyen felmérgesítette a két felet, hogy mindig szakítás lett a vége. Draco keserűen zárta össze karjait maga előtt.  

 

— Megértem. Anyu mindig arra tanított minket, hogy szép tiszták legyünk és hogy a higiénia mennyire fontos, attól függetlenül, hogy mennyi pénze van az embernek. - Draco emlékezett rá, hogy Ron említette mennyire is szegény sorsú családból is származik. Amíg az apja nem kapta meg az egyetemi állását, olyannyira szegényesen éltek, hogy testvérei levetett ruháit kellett hordania s emiatt sokan kirekesztették az iskolában. Ennek ellenére Ron mindig szeretettel beszélt gyerekkoráról, ugyanis étel és tető a fejük felett mindig volt. És az otthon érzésénél többre nem volt szükségük. Draco mindezzel nem tudott büszkélkedni. Noha az ország egyik legvagyonosabb rétegébe tartoztak s tartoznak a mai napig, sosem szenvedett semmilyen anyagi hiányban, viszont a pénzügyi jólét nem kárpótolja a szeretet hiányát. Az apja egy végtelenül kimért, maximalista és hideg ember. Anyja ugyan próbált biztonságot nyújtani, ám apja domináns, irányító személyéhez képest édeskevés volt próbálkozása.  

 

— Elnézést, elvihetem a tányérokat? - olyannyira elmerült önnön gondolataiba, hogy csak a pincér érdes hangjára eszmélt fel. Egyszerre bólintottak. — Hozhatok esetleg desszertet vagy italt? Esetleg a számlát? - Ron kétségbeesetten emelte rá csokoládébarna tekintetét. Nem akarta, hogy itt véget érjen, de kétségek gyötörték, hogy esetleg a másik fél nem így vélekedik a témáról. Draco tudta mit akar. Az előtte ülő izmos, nyakig szeplős, vörös férfit akarta.  

 

— Szeretnék kérni még két pohár bort és két szelet csokoládétortát. - Ron végül megeresztett egy megkönnyebbült mosolyt.  

 

A kezdeti feszült csend egyszer csak átcsapott egy meghitt, érzelemmel teli, őszinte beszélgetésbe. Ron valóban hangos volt, harsány és cserfes. Amint elkezdett egy témát onnantól nem volt megállás. A férfi mesélt szeleburdi, bohém teltkarcsú édesanyjáról, aki tisztességesen felnevelt hat fiút és egy lányt, még ha soha nem is volt egyszerű dolga. Molly-nak és Arthur-nak a hatalmas szerelmükön kívül nem sokuk volt, mégis a lehető legjobbat próbálták nyújtani. Ron csodálattal beszélt arról, hogy noha anyagilag soha nem álltak jól, a szülei mégis a lehető legtöbb dologra megtanították gyerekeiket, hogy könnyen boldogulni tudjanak az életben. Legidősebb bátyja Bill Egyiptomban telepedett le s ott dolgozott egy híresebb banknál, Charlie szintén külföldön, Romániában élt s kutatóként kereste kenyerét. Percy könyvelőként helyezkedett el. George és Fred, a mindig komolytalan ikrek magán vállalkozást nyitottak és különbféle bűvész termékeket árusították. S kishúga, Ginny titkárnőként dolgozott a minisztériumban, mielőtt főállású anyává nem vált.  

 

Draco figyelte, ahogy Ron áhítattal, büszkeséggel beszélt családjáról, azokról, akiket a legjobban tisztelt és szeretett a világon. A férfi olykor legszívesebben, amikor Ron olyannyira beleélte magát egy-egy történet mesélésébe, hogy még levegőt is elfelejtett venni, magához húzta volna s csókkal hallgattatta volna el.  Végül megállta és inkább csodálattal hallgatta a másikat.  

 

Amikor Draco-ra került a sor, hogy beszámoljon életéről, Ron a férfi legnagyobb meglepetésére végig csendben figyelte minden szavát. Néha-néha látszott rajta, hogy elkalandozott, érdekesen fürkészte a mellettük lévő asztal rendelését, viszont rendre mindig visszaterelte figyelmét a szőkére. Látszott rajta, hogy valóban érdekli, hogy milyen tapasztalatai vannak a másik félnek és ez Draco-t a szíve mélyén meghatotta. Draco, ugyan nem olyan részletesen, kerek mondatokban, fecserészve mesélt, viszont minden lényegi elemet, amely hozzá tett személyéhez, azt belesűrítette mondani valójába. Saját ügyvédi irodát üzemeltetett a belváros szívében, nem messze onnan, ahol bérelt is egy ingatlant. Nem volt egy nagy iroda, viszont annál keresettebb a megfizethető ára miatt. Neki alap vagyona révén nem volt szüksége arra, hogy irreálisan magas összegekért cserébe vállaljon egy-egy ügyet, ő nem az irodából kívánt meggazdagodni, inkább a segítés volt a célja. Fő szakterülete a válóperek voltak, de olykor becsúszott egy-egy nagyobb volumenű ügy is. Ugyan megemlítette családját is, hogy soha nem alakított ki szüleivel egy egészséges szülő-gyerek kapcsolatot, ám nem szeretet sokat erről beszélni. Neki nem voltak olyan szép gyerekkori emlékei, mint partnerének, a csúf igazság pedig vágylohasztóbb lett volna még a csámcsogásnál is, így inkább hanyagolta a témát.  

 

♡♡♡ 

 

A hetek rohamtempóban teltek s azon kapta magát Draco, hogy minden szabad percét a férfival kettesben tölti. A hétköznapjaik szoros időbeosztásban teltek, Draco-t lefoglalták a perek sokasága, míg Ront a tanítás és a munka utáni tanulás, ugyanis testnevelés mellett az idegen nyelv még határozottan közel állt a szívéhez s ahhoz, hogy ezt is taníthasson olasz nyelvből is diplomát kellett szereznie. Viszont a hétvégéket rendre mindig kettesben töltötték. Általában ilyenkor elmentek múzeumba, kirándulni, vagy egy egyszerű sétát tettek a városban s rendszerint mindig Draco-nál aludtak. Sose mondták ki nyíltan, de mindkettőjüknek sokkal komfortosabb volt ez a helyzet. Draco így nem láthatta mennyire szétszórtan él a másik férfi és Ron-nak pedig nem kellett állandóan kifényesítenie lakását. Most mégis úgy hozta a sors, hogy Draco bebocsátást nyert a vörös birodalmába, ugyanis a férfi felvette őt munka után s áthozta ide, hogy összeszedje ruháit, mivel a másfél hetes téli szünetet együtt fogják tölteni.  

 

Ron ügyetlenkedve kinyitotta a társasház egységes barna ajtaját, majd az előszobába hanyagul lerúgta magáról fekete csizmáját.  

 

— Egy perc és jövök! - kiáltotta s már el is tűnt a hálószobába. Draco mereven álldogált. Már az ajtóból rálátása nyílt majdnem az egész lakásra. A nappalival egybekötött konyha – nincs mit szépíteni – egy trehány ember képét tükrözték vissza. A konyhapult hemzsegett a morzsa daraboktól, ahogy a nappali szőnyege is. A mosogatóban három-négy tányér, ugyanennyi pohár és jó néhány evőeszköz púposodott. Ruhadarabok össze-vissza voltak dobálva mindenfele, Ron még egy alsónadrágba is megbotlott, miközben pakolni igyekezett hátizsákjába. Draco grimaszolva szagolt bele az állott levegőbe, mintha legalább két napja nem szellőztettek volna a helyiségben. — Én mondtam, hogy maradj a kocsiba… - motyogta Ron, miközben egy vastag pulóvert próbált beletömni táskájába. Szemlátomást őt nem zavarta a kupleráj, sőt könnyűszerrel szlalomozott a mosatlan ruhák között. A szőke elengedte a füle mellett a megjegyzést, őt jobban sokkolta a lakás helyzete. — Veszem a cipőmet és mehetünk. - hajolt le csizmájáért.  

 

— Így akarod hagyni a lakást? - szörnyülködött a férfi. Ron félbehagyta, amit csinált, kiegyenesedett. Szinte felfújta magát mérgében.  

 

— Hajnalig tanultam, elnézést “Mr.Tökéletesség”, de takarítás helyett inkább megpróbáltam minél többet aludni! - egész héten minden lyukasórájában helyettesítette valamelyik kollégáját, ugyanis sokan betegszabadságra mentek és a vizsgáira is tanulnia kellett. Fáradt volt, kimerült és kicsit sem vágyott arra, hogy partnere megjegyzést tegyen arra, hogy milyen a lakása állapota. Másfél hétig haza sem jön, kicsit sem izgatta mit hagy maga után. — Nem véletlenül találkozunk nálad. Szereted a makulátlan tisztaságot, amit tiszteletben is tartok, de a saját házamban hagy éljek úgy ahogy nekem jó! Alkalmazkodok én eleget, amikor ott vagyok, legalább annyit igazán megtehetnél, hogy nem teszel megjegyzéseket, amikor itt vagy. — mérgelődött. Draco mindig is szerette feszegetni a határokat és felmérgelni párját, mivel úgy gondolta roppant vonzó, amikor pirospozsgás arccal, villámokat szóró szemmel mered rá. Most viszont meghökkentette minden szava.  

 

— Igazad van. Bocsánat. - szinte suttogta — Megvárlak a kocsinál. - nyekeregte.  

 

Draco ritkán, stresszhelyzetben szokott rágyújtani, ráadásul nem szeretett párja mellett dohányozni, most mégis úgy érezte el kell szívnia egyet, különben felrobban. Soha egyetlen percre sem gondolt arra, hogy Ron kötelességként éli meg a tisztaságot, melyet az ő otthona megkövetelt. Nem gondolt arra, hogy a férfinak ilyen nagyon alkalmazkodnia kell hozzá. Ron mindig tiszta volt, ápolt és amikor együtt voltak odafigyelt a környezete tisztaságára is. Soha nem kérdőjelezte meg azokat a dolgokat, amiket Draco kért tőle. Nem szólt semmit arra, hogy át kell öltöznie otthoni ruhába, nem szólt semmit azért amiért minden étkezés után el kellett pakolni, mosogatni. Sőt szorgosan segített és az sem zavarta, amikor esténként nekiállt söprögetni, ezzel elvéve a közös idejüket. Úgy vélte párja is hasonlóképpen “flúgos”, mint ő. Más kapcsolatában már napok után ferde szemmel néztek rá, vagy éppen húzták a szájukat, amikor rögtön kipattant az ágyból egy-egy intim együttlét után. De Ron-t még az sem zavarta, hogy szeretkezés után ő képtelen volt mocskosan az ágyába heverészni, sőt közösen tisztálkodtak egy-egy ilyen alkalom után. Draco-nak soha nem volt egyszerű megbirkóznia tisztaság mániájával, viszont Ron mellett önfeledten el tudta engedni magát. Nem stresszelt azon, hogy milyen tettével veri ki a biztosítékot a másiknál, noha eddigi párkapcsolatainál rendre mindig bizonytalan gondolatok kúsztak gondolatába. Ugyan csak másfél hónapja alkottak egy párt, mégis minden felhőtlen volt. Ellepte a rózsaszín köd az agyát és nem sejtette, hogy esetleg partnerét igenis frusztrálja viselkedése. Ron annyival tökéletesebb volt nála. Energikus, érzelmes, empatikus, ellensúlyozva sokszori gyerekes, bohém és egyszerű énét. Tele volt szíve jóval s bátorsággal. Cseppet sem félt megfogni párja kezét az utcán, korántsem érdekelte más véleménye, sőt még a barátai előtt is csókolta, ölelte, szerette. Húzta magával Draco visszafogott, zárkózott személyét. Magának is félt bevallani, de beleszeretett a férfiba. Igen csámcsogott, falt, hangos volt és cserfes, viszont mindez nem számított. Minden olyan cselekedet, melyet a háta közepére nem kívánt, Ron-nál valahogy megszépült.  

 

— Sosem láttalak még cigizni. - Ron alig pár méterre az autótól talált rá párjára, ki egy kuka mellett álldogálva dohányzott, meglehetősen bánatos képpel. 

 

— Tudom, hogy nem szereted. Én is ritkán szívok és csak munkában. - felelte, majd miután elnyomta a cigarettát belehajította a kukába. — Indulhatunk? - kérdezte, melyre a vörös csak bólintott.  

 

 

— Sajnálom, hogy rád förmedtem. - szólalt meg később Ron a szőke lakásának mélygarázsában.  

 

— Nem, igazad volt. Én sajnálom, nem szabadott volna így viselkednem. - bizonytalanul megérintette partnere kezét, aki készségesen összekulcsolja ujjaikat — Én csak… - nem is tudta hol kezdje — Én… én nem tudom megállni, hogy ne ilyen legyek. - szinte suttogta maga elé. — Nálunk otthon mindig is nagy volt a tisztaság. Apa rendre megkövetelte, hogy mindig minden csillogjon-villogjon, ezért is volt mindig több házvezetőnőnk. De apának ez sem volt elég. Mindig is egy kimért, maximalista ember volt és soha nem tűrt el semmi hibát. Napi rendszerességgel ki kellett takarítanom a szobámat tanulás után és ha talált akárcsak egy morzsa szemet elölről kellett kezdnem az egész procedúrát. - soha nem beszélt egyik partnerének sem a viselkedése miértjéről, mert soha nem érezte úgy, hogy bármelyik félt is érdekelné különösebben. Pontosabban soha nem érezte magát elég biztonságban ahhoz, hogy megosszon egy ilyen volumenű dolgot. Viszont a férfi más volt. Ő nem ítélte el másfél hónap után se megrögzött mivoltát.  — Nem feküdhettem le addig aludni, amíg nem felelt meg neki. Sokszor kétszer-háromszor ki kellett takarítanom egymás után. Én sokáig őszintén hittem, hogy ez a normális, hogy mástól is ugyanezt követeli meg az apja. Aztán amikor egyetemre kerültem és kollégiumban laktam rá kellett jönnöm, hogy ez nem normális. Hogy én nem vagyok normális. Sokáig próbáltam elnyomni magamban a kényszert, hogy mások ne nézzenek furának, de nem ment. - szörnyű hónapok voltak azok a férfi életében. Később, fél év után saját lakásba költözött nem messze az egyetemtől. — Jártam szakembernél is és már jobban vagyok. Legalábbis az előtte lévő állapothoz képest jobban vagyok, viszont így is vannak dolgok, amit nem tudok elviselni. - ilyen volt a váltás ruha, a napi porszívózás vagy sepregetés, a mosogatás és az együttlét utáni fürdő. Így is soknak tűnhetett, viszont előtte még kezet fogni sem mert, nehogy valami kosz érje a testét. Akkori állapotához képest a jelenlegi hóbortjai kis semmiségnek tekinthetőek. — Én… Nekem tudnom kell, ha neked nem jó, ahogy élek. Ha nem érzed jól magad, amikor velem vagy. Én… én ígérem, hogy megpróbálok változtatni magamon, mert én… én szeretlek és szeretném, ha működne ez a dolog kettőnk között és… - a férfi nem tudta befejezni mondandóját, mert Ron lecsapott ajkaira. A csók teli volt érzelmekkel, szomorúsággal, együttérzéssel, szeretettel és sós volt a vörös könnyeitől.  

 

— Nekem nem egy tökéletes férfi kell, hanem te. Soha nem éreztem úgy, hogy rám kényszerítened a tisztaságot meg a házimunkát. Igen alkalmazkodnom kell hozzád amikor ott vagyok és igen picit mindig is furcsálltam a tisztaságmániád, viszont elfogadtam, sőt jobb is volt a közérzetem amikor nálad, a tisztaságban voltam. Viszont az is igaz, hogy bántott a mai megjegyzésed és az undor ahogyan végig nézted a rendetlenséget a lakásomban. Én nem úgy vagyok kalibrálva, mint te. Nálunk soha nem számított ennyire a rend, fontosabb volt inkább, hogy a tanulásra figyeljünk. És amikor otthon vagyok és nincs, aki húzzon, nincs, akivel együtt csinálhatnám a takarítást, mint nálad, igen nehezen tudom rávenni magam a dologra. De meg kell próbálnod ezt is elfogadni, ahogy én is elfogadlak téged, mert szeretlek és a szerelmünk többet ér ennél. Nem szeretném, ha miattam megváltoznál. Nekem is vannak dolgaim, amik biztos vagyok benne, hogy téged irritálnak, és amiket nem tudok leküzdeni, de egy rossz panasz nem hagyta el a szádat. És én ezért hálás is vagyok, mert tudom, hogy elfogadsz. A jövőben haladjunk lépésről-lépésre előre és beszéljünk meg minden kétséget. - Draco megkönnyebbülve borult a férfi nyakába. Tudta, hogy nem lesz egyszerű. Számtalan alkalom lesz, amikor egymás agyára fognak menni. Számtalan alkalom lesz, amikor össze fognak veszni, viszont mindketten érezték, hogy mindennek ellenére ők szeretni fogják egymást. Mindaz, ami egymáshoz köti őket igaz volt. Szerelem volt.